Anglia 20 kihagyhatatlan nevezetessége

1.London Eye

Na, kezdjük is rögtön a listát London egyik legmodernebb és legnépszerűbb nevezetességével, a London Eye-jal. Mikor én Londonban tartózkodtam 2 hétig, akkor ide is volt szerencsém ellátogatni. Az igaz, hogy nagyon, de nagyon hosszú sort kellett kiállnunk, mire feltudtunk szállni az óriáskerékre, de viszont a londoni látkép, valami csodás és lenyűgöző volt.

Be lehetett látni az egész várost, a Tower-t, az angol parlamentet, a Big Ben-t, de még a Bakingem palotát is. Tisztán emlékszem arra is, hogy éppen, amikor körbe mentünk, akkor katonai repülők repültek el az égen, és mivel én még, ilyet nem láttam, ezért ez egy plusz élmény volt.

A London Eye további érdekessége az, hogy a világ 4. legmagasabb óriáskereke, a maga 135 méteres magasságával. 

2. Buckingham palota

Gondolom már mindnyájan hallottatok erről a palotáról, ugyanis ez nem más, mint az angol királyi palota, vagyis II. Erzsébet királyné otthona. A királyné itt tölti az idejének a nagy részét, és innen szokta irányítani és kormányozni az országát.

A palota London központjában található, és tartozik hozzá egy nagyon szép park is. A palota egy kisebb része meg van nyitva a turisták számára is. Azok, akik a jövőben szeretnének ellátogatni ide, mindenképpen számítsanak arra, hogy hatalmas tömeg fog állni a palota kapuja előtt, hogy fényképet készítsenek.

Mikor én itt jártam, akkor nagyon könnyen oda tudtam találni a palotához, mivel a Victoria metrómegállótól, mindössze csak 3-5 percnyire van a palota. A környezet tiszta volt, a palota és a park pedig lenyűgöző. Habár nekem már kicsit sok ember volt ott, de biztos azért, mert a legforgalmasabb időszakban sikerült eljutnom ehhez a nevezetességhez. De ennek ellenére megérte és egy szép emlék. 🙂

3. Big Ben

A Big Ben szinte már London szimbólumává vált, de lehet, hogy akár egész Anglia szimbólumának is lehetne nevezni. A közhiedelemmel szemben a Big Ben nem az óratorony neve, hanem a harang neve. Ez az óratorony a világon a harmadik legnagyobb szabadon álló óratorony. Sajnos mikor én itt jártam, éppen renoválták, és ezért nem tudtam megnézni ezt a nevezetességet.

4. Regent’s Park

A Regent’s Park London legnagyobb parkja, és itt található a londoni állatkert is. Ez a park nem csak a legnagyobb, de az egyik legszebb is. Lenyűgöző, ahogy a hattyúk és a kacsák ott sétálnak a tópart mellett, és a mókusok is nagyon közel jönnek az emberekhez, szóval ők is ott szaladgálnak az emberek között. Ha ehhez még hozzá adjuk, azt hogy a tó mellet, még egy gyönyörű virágos kert is található itt, akkor rá jövünk, hogy London egyik legszebb helyén sétálgatunk.

Egy érdekesség erről a helyről, régebben ezt a parkot a királyi család a hatalmas területe miatt róka vadászatra használta, de nem kell félnünk ma már egyetlen rókával sem találkozhatunk ebben a parkban. Esetleg csak az állatkertben. 🙂

5. Sherlock Holmes Museum

Nem kell messze mennünk a Regent’s parktól, hogy eljussunk ebbe a múzeumba, mivel ez a múzeum a Regent’s park közvetlen közelében található. A világ első, olyan múzeuma, amely Sherlock Holmes-nak állít emléket. Ebben a múzeumba, olyan tárgyak tartoznak, amelyeket, akár Sherlock Holmes is használhatott volna.

Igaz, hogy én nem látogattam el, de a szobatársam igen, és ő azt mondta, hogy eléggé kicsi maga a múzeum, de hogy nagyon érdekes és mindenképpen megéri ellátogatni oda. Szóval, ha újra ott járnék és lesz rá lehetőségem, akkor mindenképpen ellátogatok ebbe a múzeumba is.

6.Madame Tussauds London Múzeum

A Madame Tussauds múzeum, szintén a Regent’s Park közelében található, és ez a múzeum nem más, mint egy viaszszobor múzeum. London egyik legnépszerűbb nevezetességéről van szó, ahol mindig nagyon hosszú sorok szoktak állni az épület előtt, de ha nektek is szerencsétek van, ahogy nekem is volt, akkor 15-20 perc alatt betudtok jutni.

Ebben a múzeumba lefotózkodhatunk híres színászekkel, mint például: Brad Pitt, Swarzenegger, Angelina Jolie és még sokan mások. A színészek mellett a teljes királyi család köztük Diana viaszszobra is megtalálható itt. De Churchill, a Dalai Láma és még Marilyn Monroe-val is készíthetünk képet. Szóval mindenképpen megéri ellátogatni ide, ha szeretnénk egy képet több hírességgel is.

Ja, és még egy dolog a Marvel funnoknak üzenem, hogy itt az összes szuperhőssel letudnak fényképezkedni. Természetesen én se hagytam ki fényképezkedést, se Vasemberrel, se Amerika Kapitánnyal, aki a kedvenc szuperhősöm. 🙂

7. Greenwich

Greenwich, London délkeleti részén található. Aki Londonban jár mindenképpen látogasson el ide is. Mivel itt is található egy nagyon szóp park, ahol nagyon barátságos mókusok vannak, és a park tetejéről egész szép látkép tárul elénk London városáról.

Ebben a parkban található még egy kastély, és egy csillagvizsgáló is, ahol ki van jelölve egy vonal, ami a kezdő hosszúsági kört jelzi, vagyis ez az a vonal, ami elválassza a föld nyugati és keleti felét. Ez azt jelenti, hogy, aki pontosan a vonalra áll az egyszerre lesz a föld keleti, illetve nyugati részében is. Szerintem nagyon érdekes. 🙂

Továbbá, még ezen a helyen található a tengerészeti múzeum, szóval azt is érdemes lehet megtekinteni az idelátogatóknak.

8.Tower Bridge

A Tower Bridge csakúgy, mint a Big Ben, már London szimbólumává vált, az évtizedek alatt. Az építését 1886-ban kezdték meg, abból a célból, hogy teher mentesítsék a Richmond hidat, ami addig London egyetlen hidja volt. A híd a közelében található Londoni Tower-ről kapta a nevét, és ezért a hidat is hasonló stílusban építették, hogy hasonlítson a Tower-re.

Mind két toronyban és a 60 méteres magasságban található, a két tornyot összekötő üvegfolyosón is múzeum van kialakítva. A múzeumba a híd történelméről és szerkezetéről tanulhatunk. Továbbá innen nagyon szép kilátás is tárul elénk a Londoni Tower-ről és a Temzéről is.

9.Tower of London

A Tower Bridge-től mindössze csak pár száz méterre található a Londoni Tower, ami egykoron királyi rezidenciaként szolgált, majd az 1100-as évektől börtönné alakították át. A Tower fő nevezetessége az, hogy itt őrizik a koronázási ékszereket.

De a koronázási ékszerek mellett, még sok minden más is vár ránk itt. Rengetek múzeum, ami nem csak a Tower történelmét mesélik el, de Anglia történelméről is mesélnek.

A képekről, annyira nem tűnik fel, de ez egy hatalmas komplexum, mikor én ide ellátogattam, akkor kicsit sietve jártam körbe, és így is több mint 2 órába tellett, mire mindent végig jártam. Szóval érdemes legalább 2,5-3 órát rá szánni erre a nevezetességre. Azok, akik ellátogatnak ide, majd ne ijedjenek meg a hatalmas hollóktól, amelyek a Tower területén laknak.

10.British múzeum

A világ egyik legnagyobb és leghíresebb múzeuma, amely az emberiség történelmével és kultúrájával foglalkozik. Ebben a múzeumban több, mint 13 millió kiállítási tárgy van, az épület 3 szintjén kiállítva, szóval én javaslom mindenkinek, aki ellátogat ide, hogy mindenképpen vegyen egy térképet az ajándék boltban. Szerintem térkép nélkül sokkal nehezebb bejárni az egész múzeumot.

A múzeum teljes mértékben ingyenesen látogatható, több londoni múzeumhoz hasonlóan. Továbbá a múzeum 2019-ben ünnepelte a 260. születésnapját. Én ezt a múzeumot leginkább azok számára ajánlanám, akiket foglalkoztat az ókori emberek kultúrája és történelme.

De persze az ókori műalkotások mellett, még modernkori műalkotások is megtalálhatóak, mint például a fegyverekből készült fa, ami az egyik kedvenc kiállítási tárgyam a múzeumban.

11. Trafalgar tér és a nemzeti galéria

A Trafalgar tér, London leghíresebb tere, úgyhogy nem véletlen, hogy a legtöbb, olyan filmben, amelyben London benne van, abba ez a tér is megjelenik, hacsak néhány pillanatra is, de megjelenik.

A tér közepén található Nelson admirális szobra, aki egy nemzeti hős, a Trafalgar-i tengeri csata hőse, mivel ő volt az, aki elsőként le tudta győzni Bonaparte Napóleont tengeri ütközetben. De annak ellenére, hogy győzelmet arattak az angolok Nelson admirális még is elesett a csatában.

Továbbá ezen a téren található a brit Nemzeti Képtár is, amely több mint 2300 festménnyel rendelkezik, és 1824-ben alapították.

12. Windsori kastély (Windsor)

A világ egyik legrégebbi és legnagyobb még ma is lakott kastélya. Erzsébet királynő hivatalos rezidenciája, és egy évben több hétvégét is tölt ebben a kastélyban, akár magáncéllal, akár politikai vagy egyéb céllal.

A kastély egy nagy része, köztük az állami lakosztályok, és a Szent György kápolna is látogatható a turisták számára. Ha pedig bejártuk a kastélyt, akkor mindenképpen tegyünk egy rövid sétát Windsor utcáin, ahol sok hangulatos kis vendéglőbe futhatunk bele.

13. Oxford

Oxford, Londontól 85 kilométerre északnyugati irányban található. Szerintem ha valaki meghallja Oxford nevét, akkor rögtön az egyetemek, és a könyvtárak jutnak eszébe, ami nem véletlen, hisz Oxford-ot egyetemvárosnak is lehet nevezni.

Itt található a világ egyik legjobb egyeteme, amely az Egyesült Királyság legrégibb egyeteme is egyben. De ebben a városban található az Egyesült Királyság legrégebbi múzeuma is, az Ashmolean Museum. További érdekessége, ennek a városnak az, hogy itt forgatták a Harry Potter több jelenetét is.

14. Stonehange

A Stonehenge Anglia, de talán az egész világ egyik legrejtélyesebb helye, ugyanis mind a mai napig nem derült fény, arra, hogy ezek a kő tömbök mégis milyen célt szolgáltak, és az is kérdés, hogy egyáltalán, hogyan szállították el ezeket a hatalmas tömböket, az akkori technológiával.

A Stonehenge-t i. e. 3100-ban kezdték el építeni és i.e. 1600 körül fejeződött be. Egyes feltételezések szerint kultikus, spirituális, vagy vallási helyként szolgált, különböző szertartásokat hajthattak végre ezen a helyen.

Minden esetre nagyon érdekes, mikor Londonban voltam én is szerettem volna elmenni, erre a helyre, de sajnos nem jött össze, mivel csak későn sikerült bejelentkeznem erre a programra, így már nem volt hely, sajnos. Na de nem baj, majd legközelebb útba ejtem. 🙂

16. Hadriánusz fala

Hadriánusz falát a rómaiak 122-130 között építették, azért, hogy megvédjék a területeiket a skót népektől. A nevét Hadriánusz császárról kapta, aki parancsot adott a fal megépítésére. A rómaiak idején több tízezer római katona állomásozott, ezen a falon.

A fal egykoron 117 kilométer hosszan választotta el Angliát, Skóciától, de mára viszont, már csak néhány helyen maradt meg a fal, mivel a fal köveinek a nagy részét, az év századok alatt építőanyagnak elhordták.

Amúgy lehet, hogy sokatoknak ismerős lehet, ennek a falnak a neve, mivel ez a fal volt, az egyik központi eleme a Sas című filmnek, amely pont ezekről az idükrül szól.

17. Sherwood-i erdő (Nottinghamshire)

A Sherwood-i erdő Anglia középső részén található, Nottingham-től északra. Nos, ennek az erdőnek a legnagyobb érdekessége, az hogy a legenda szerint ebben az erdőben volt Robin Hood és csapatának a tábora. Robin Hoodnak Nottingham lovagjának az alakja, már szinte Anglia jelképévé is vált az évek alatt, de persze ez leginkább a filmeknek köszönhető.

18. Tóvidék (Cambria)

Az Anglia Északnyugati Cambria tartományában található Tóvidék, az ország legkedveltebb úticélja, ami a hegymászást, túrázást és aktív pihenést illeti. Ezen a helyen lenyűgöző látványt nyújtanak a csodás tavak és a feléjük magasodó hegyek.

19. Bath

A Londontól 140 kilométerre található Bath városát még a rómaiak idején alapították. A 18. századtól, mint fürdő városként ismert, és ma is az itt található római kori fürdő a legnagyobb vonz ereje a városnak. Továbbá pedig itt található Anglia egyetlen meleg vízű forrása. Szóval, ha erre jártok mindenképpen álljatok meg itt is.

20. York-i apátság (York)

Nos a végére, pedig a York-i apátságot hagytuk, talán a londoni Westminster apátság után, Anglia második leghíresebb apátsága. A katedrális érdekessége, az, hogy a belsejében található a világ legnagyobb középkori ólomüveg ablak.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet, ha tetszett írj kommentet és oszd meg a bejegyzést a barátaiddal és ne felejts el követni minket a blogon, az instagram és facebook oldalon, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről sem. Továbbá pedig írd le kommentbe, hogy neked melyik a kedvenc angliai nevezetességed?

Hivatkozások

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: