Írország top 10 nevezetessége

Írország egy kisebb méretű sziget ország, amelyet a legendák földjének is szoktak hívni, hisz rengetek legenda és mitikus történet szól Írországról és az írekről. A zöld szigetnek is nevezett Írország, máltan viseli ezt a nevet, mivel gyönyörű tájakkal és vidékekkel találkozhatunk, ebben az országban.

De persze a természeti szépségei mellett érdemes meglátogatni, a várait, és a kastélyait is, továbbá pedig érdemes lehet ellátogatni a múzeumjaiba, ahol megtekinthetjük a sziget őslakóinak a keltáknak a leleteit. Érdemes a múzeum látogatásokat úgy tervezni, hogy figyelembe vesszük mely múzeumok ingyenesek.

1.Dublin

Rögtön kezdjük is a listát az ország fővárosával Dublin-nal. Dublint a 9. században ideérkező vikingek alapították. A város egyik érdekessége, az, hogy itt lakik az ország lakosságának az egyharmada. Dublin másik különlegessége, az hogy annak ellenére, hogy egy nagy városról van szó, mégis a hangulat és a környezet miatt, úgy érezzük magunkat, mintha egy kis vidéki városban lennénk.

Ha Írországba szeretnénk utazni, akkor mindenképpen az első úti célunk Dublin-ba vezessen, azon belül is a Temple bar negyedbe, ugyan is ez a legjobb kiinduló pont, arra, hogy bejárjuk a várost.

A Temple bar negyed, egy úgynevezett szórakozónegyed, úgyhogy a legnagyobb nyüzsgés is itt van. De már csak a hangulat miatt is megéri ellátogatni ide egy kicsit, és persze este nemárt benézni az egyik helyi pub-ba, ahol biztos, hogy felejthetetlen hangulatban lesz részünk. Továbbá ebből a negyedből, könnyen és gyorsan meg közelíthető a Trinity college és a Szent Patrik Katedrális is.

2. Trinity college (Dublin)

A Trinity college, az ország legjobb és legrégebbi egyeteme, még 1592-ben alapították. Továbbá itt található a világ legnagyobb egy térű könyvtára, amely több, mint 200 000 könyvvel rendelkezik. Az egyetem leghíresebb diákjai közt volt Swift, Goldsmith, Beckett és Wilde is.

3. Szent Patrik székesegyház (Dublin)

Ezt a székesegyházat a város büszkeségének is szokták nevezni. Az érdekessége csak annyi, hogy a templom falain található zászlok, a több száz év alatt lezajlott háborúk és csaták emlékeit őrizik. Másik érdekesség erről a templomról, hogy a híres Jonathan Swift a Gulliver utazásainak az írója, ebben a székesegyházban dolgozott, mint esperes.

Szerintem nagyon meglepő, hogy egy ilyen híres és neves író, az írói munkája mellett még buzgón segítette az egyház munkáját is.

4. Glendalough

Glendalough ne messze Dublin-tól található déli irányba. Itt található egy kolostor és egy 30 méter magas torony, ami arra szolgált, hogy megvédje az itt élőket a vikingek támadása elől. De a történelmi emlékeken kívül a csodás táj is vonzza az ide látogatókat, mivel ez az egész hely egy gyönyörű szép erdőben található, és nem messze innen található két tó is.

5. Galway

Nyugat-Írország legnagyobb városa a maga 65 000 lakosával. Galway-re leginkább a művészeti és kulturális élet jellemző, és az ír zene központjának tartják. Ez a város a legideálisabb hely, azok számára, akik szeretnének kikapcsolódni egy igazi ír városkában.

A város annak ellenére, hogy csak 65 000 lakossal rendelkezik, mégis Európa egyik leggyorsabban fejlődő városa, és a városban tökéletes egyensúly uralkodik a város fejlődése, és a város történelme és hagyománya között.

A városra továbbá jellemző, a macskaköves szűk utcák, a kanyargós sétányok, a színes festett házak és a különböző szórakozási lehetőségek. Azt mondják, hogy állítólag ebben a városban, még mindig az utcákon is az eredeti ír nyelvet beszélik, ami az ország többi részére nem jellemző, mivel ott főként már angolul beszélnek.

6. Aran szigetek

Galway városától ne messze, a Galway öbölben található az Aran sziget csoport, amely 3 szigetből áll. Itt található, az Inishmore, az Inishee és az Inishmaan. Az egész ország területén, ezeken a szigeteken őrizik a legjobban a hagyományokat és a régies életmódodt, és pont emiatt érkeznek ide a turisták, hogy megláthassák, hogy, milyen lehetet az élet 100 évvel ezelőtt.

Inishmore a szigetcsoport, legnagyobb szigete, amelyen mindössze csak 100 autó közlekedhet, szóval az ideérkező turisták nagy részét is lovaskocsival szállítják. Ezen a szigeten található, még egy 2000 éves kő vár is, amelyet mindenképpen érdemes meglátogatni az idelátogatóknak.

7. Boyne-völgy

A Boyne-völgy Dublin-tól délre található, ahogy már az előbbiekben szó volt róla. Most szeretném, még jobban kiemelni, ennek a csodás vidéknek a nevezetességeit, hogy ti is rájöjjetek, hogy mennyire csodás és kihagyhatatlan ez a vidék, azok számára, akik szeretik a természetet.

A terület legérdekesebb történelmi nevezetességei, a Newgrange, Knowth és Dowth környéké található hatalmas síremlékek. Ezek közül is a Newgrange-i síremlékek a legérdekesebbek, mivel ezek feltételezhetően idősebbek a Gizái piramisoknál is, mivel közel 5000 évesek lehetnek az itt található síremlékek. A hely további különlegessége az, hogy a télinapforduló napján, vagyis December 21-én, a napfény beragyogja a sírkamra teljes belső terét. Úgyhogy az ide látogatók különleges élményben lehet részük, főként azoknak, akik a télinapforduló idején érkeznek ide.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ennél a völgynél, még pedig az, hogy ezen a területen zajlott Írország történelmének a legjelentősebb ütközete is, amikor Orániai Vilmos protestáns serege vereséget mért II. Jakab katolikus királyra 1690-ben.

8. Blarney kastély és kő (Barney)

A Blarney kőhöz tartozik egy legenda is, ami arról szól, hogy, aki megcsókolja ezt a követ, szert tesz az ékesszólók beszédjének a képességére. Az tuti, hogy nekem nagy szükség lenne, hogy ellátogassak ehhez a kőhöz és megcsókoljam.

De viszont nem, olyan könnyű azt megtenni, mivel háton fekve és fejjel lefelé, egy segítő társ segítségével lehet csak megcsókolni ezt a követ, de ennek ellenére mégis közel 300 ezren érkeznek ebből a célból, erre a helyre.

Ha már pedig ezen a helyen járunk, akkor mindenképpen tekintsük meg az itt található kastélyt és a hozzá tartozó csodás parkot is, ahol többek között található a Boszorkány-barlang és a Druida-kör is.

9. Moher-sziklák (Lahinch)

Szerintem a Moher-sziklák Írország egyik legfenségesebb és legextrémebb természeti nevezetessége is egyben. Erről a helyről csodás kilátás tárul elénk az Atlanti Óceánra, ha meg még felmegyünk az itt található O’Brien- toronyba, akkor akár 30 kilométerre is elláthatunk, és így a környező szigeteket is megpillanthatjuk.

De ha ellátogatunk ide, akkor mindenképpen maradjunk a kijelölt úton és a korláton belül, mivel vannak, akik átmásznak a korláton és hát, ha nem véd minket semmi, akkor elég egyetlen egy rossz mozdulat, hogy komoly baleset történjen. Úgyhogy vigyázzatok magatokra. 🙂

10. Croagh Patrick (Szent Patrik hegy)

Ezt a helyet úgy is lehetne hívni, hogy az írek zarándokhelye. Az igaz, hogy ez a hegy tényleg egy zarándokhely, és minden ír embernek elkell látogatnia, ehhez a hegyhez, és fel kell mászni a tetejére, az élete során legalább egyszer.

A hegy mindössze 764 méter magas, de az alacsony magassága ellenére nem könnyű feljutni a hegy tetőre, mivel a hegy utolsó párszáz méter eléggé omlós és az ember könnyen megcsúszhat, főként rossz időjárási körülmények között, ami a hegyen nagyon gyakori.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet, ha tetszett írj kommentet és oszd meg a bejegyzést a barátaiddal és ne felejts el követni minket az instagram és a facebook oldalunkon. Továbbá ne felejtsd el leírni kommentbe, hogy neked melyik pont volt a legérdekesebb vagy esetleg mi az, amivel kibővítenéd ezt a listát? 

Hivatkozások:

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: