25 érdekesség Németországról

1. Az első érdekesség nem más, mint a női parkolóhelyek. Igen, jól olvassátok, Németországban külön vannak parkolóhelyek a nők számára. De ez nem amiatt van, mert a németek úgy gondolják, hogy a nők nem tudnak parkolni, hanem ez inkább egy figyelmes gesztus, mivel a németek nagy hangsúlyt fektetnek a nők elleni támadásokra és ezért ezeket a pakolóhelyeket a nagy parkolóházak kijáratának a közelében helyezik el.

2. Második érdekességnek egy nagyon érdekes statisztikát hoztam el nektek 2014-ből. Ebből a statisztikából az derül ki, hogy 2014-ben a német lakosság 96% birtokolt kerékpárt, ami érthető, hisz a hatalmas német városokban sokkal könnyebb biciklivel közlekedni, mint autóval, és persze ezzel a környezetnek is csak jót tesznek.

3. Berlinnek a lakossága 1942-ben volt a legnagyobb, amikor is 4,5 millióan lakták ezt a várost, de az érdekesség az, hogy a második világháborúnak köszönhetően, ma még mindig csak 3,5 millió Berlin lakossága, vagyis több, mint 75 év se volt elég ahhoz, hogy visszaálljon a város lakossága.

4. Németország 2014-ben nyert először Foci világbajnokságot, úgy mint egységes ország. Azelőtt csak Nyugat-Németország szerzett 3x világbajnoki címet.

5. A másik érdekesség, ami a focival kapcsolatos, az az, hogy a piros lapot fenékkártyának is szokták hívni, ami azért van, mert régebben fekete fehér színben nézték a foci mérkőzéseket, és a lapokat csak úgy tudták megkülönböztetni, hogy az egy kártyát a mellényéből vette ki ez volt a sárga lap. A piros lapot pedig a fenekétől vette elő és ennek következtében lett a neve fenék kártya.

6. Berlin közel 1 700 híd található, amiből 1 000 darab található az Óvárosában, és ezekkel a számokkal szó szerint megalázza a lagúnák városát, vagyis Velencét, ahol több, mint 400 híd található.

7. 1924-ben történelmet írtak a német fővárosban, mivel ekkor helyezték üzembe Európa első közlekedési lámpáját.

8. A fővárosban 175 múzeum található, és 2011-ben rekordot döntött a múzeumok látogatottsága, vagyis a 2011-ben összesen 15,8 millió látogatót vonzottak a főváros múzeumjai.

9. Németország az európai unió legnépesebb tagországa és egyben a legerősebb gazdasággal is rendelkezik az unión belül. Itt el kell mondanom azt, hogy szerintem nagyon szép teljesítmény az, hogy Németország képes volt Európa legerősebb gazdaságával rendelkező országává válni, és mind ezt úgy érte el, hogy ez az ország is hatalmas károkat szenvedett el a második világháború miatt, és egészen 1989-ig megosztott volt az ország.

10. A világ történelem legelső magazinját is ebben az országban adták ki 1663-ban.

11. Berlinben tarvezik egy, olyan épület megépítését, ami egy keresztyén templom, egy iszlám mecset és egy zsidó zsinagóga lenne egyben, ezzel is utalva a város sok rétűségére.

12. A német idős otthonok környékén gyakran helyeznek el áll buszmegállókat, ez azért van így, mivel az idősek gyakran érzik úgy, hogy menniük kell valahová, de maguk se tudják hová és akkor elkísérik őket ezekbe a buszmegállókba, ahol leülnek egy kicsit, és gyakran el is felejtik, hogy mért indultak el és ezért inkább vissza mennek az otthonba. A németek szerint ez sokkalta humánusabb megoldás mint erőszakkal benntartani őket az otthonban, és ezzel egyet kell, hogy értsek.

13. Na a következő érdekesség a számomra is nagyon meglepő volt, ami az, hogy a Fanta üdítő is Németországban jött létre még pedig abból az okból, hogy a Coca Cola szirupot nem lehetett importálni az országba és ezért szükség volt valamilyen alternatív megoldás. 🙂

14. Berlinben található Németország legnagyobb egyetemvárosa a maga 18 egyetemével, illetve főiskolájával.

15. Egy másik érdekesség Berlinről az, hogy itt található a világ egyik legnagyobb állatkertje, ahol több mint 14 ezer állat található.

16. Bizonyos szempontból Berlin egyedülálló a világon, mivel ez az egyetlen város a világon, amely 3 operaházzal is rendelkezik.

17. Hamburg város kormányzati épületeiben betiltották a kapszulás kávékat, mivel rengetek fölösleges szemetet termel. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de szerintem hasonló szabályokat itthon is be lehetne vezetni.

18. A fényképes útleveleket is először a Német Császárságban alkalmazták 1915-től, és akár a kutyánkkal is szerepelhettünk rajta. 🙂

19. Európában a legtöbb építkezés Berlin városában történik, és világ viszonylatban is csak Sanghaji tudja megelőzni a német fővárost.

20. Németországhoz tartozik egy Büsingen nevezetű város, ami teljes egészében Svájc veszi körül.

21 Itt található a világ legmagasabb keresztény temploma, ami nem más mint az Ulmi Nagy templom, aminek a magassága 161,53 m.

22. Az első Október fesztet 1810-ben rendezték meg. Talán ez Németország leghíresebb és legnépszerűbb fesztivál, mivel évente körülbelül 6 millió látogatót vonz, és itt még meg kell említenem, hogy az Október feszt, valójában már szeptember végén elkezdődik.

23. Németországban található a világ legrégebbi sörfőzdéje, amit még 1040-ben alapítottak, vagyis még bőven a középkor idején.

24. Berlinben található Európa legnagyobb áruháza, aminek az alapterülete megközelítőleg 60 000m2, olyan hatalmasnak hangzik, hogy elképzelni se tudom. 🙂

25. Berlin összes utcáinak a hossza 5413 km, amik közül a leghosszabb 16 kilométeres a legrövidebb pedig 16 méteres. Számomra ez a 16 méteres utca a legmeglepőbb, ebben a pontba, hiszen 16 méter nagyon kevés egy utcának. 🙂

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet, ha tetszett írj kommentet és oszd meg a bejegyzést a barátaiddal és ne felejts el követni minket az instagram és a facebook oldalunkon. Továbbá ne felejtsd el leírni kommentbe, hogy neked melyik pont volt a legérdekesebb vagy esetleg mi az, amivel kibővítenéd ezt a listát? 🙂

Hivatkozások:

https://mienkavilag.hu/21-erdekesseg-berlinrol https://liked.hu/utazas/7-erdekes-teny-nemetorszagrol-ami-miatt-egy-kicsit-mi-is-nemetek-szeretnenk-lenni/ https://viralstat.com/yt/GXSNgCHqAfw

One thought on “25 érdekesség Németországról

Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: