Mac&Cheese

A Mac and Cheese egy igazi kalóriadús amerikai étel, amit az Amerikába kivándorolt olaszok találtak ki. Magát az ételt elég könnyű elkészíteni és elég mindössze 1-1,5 óra az elkészítéséhez már a sütési idővel együtt. Na de akkor lássuk, hogy hogyan is készül ez az étel. 🙂
 
Hozzávalók
(egy közepes méretű tepsihez)
 
500g Makaróni tészta
200ml habtejszín
200g Parmezán sajt
250g cheddar sajt
150g Gruyere sajt (de ha nem tudnánk beszerezni ezt a sajtot, akkor nyugodtan használhatunk bármilyen puhább sajtot, mint pl. a Gouda vagy a trappista)
600ml tej
50g vaj
50g liszt
2 csipetnyi bors
1 csipetnyi só
Zsemlemorzsa és puha vaj a tepsi kikenéséhez
 
Először is feltesszük főni a vizet, közben amíg fő a víz, megreszeljük a sajtokat, de a parmezán sajtot egy külön tálba reszeljük meg. Mikor a víz felforrt, akkor mehet bele a tészta és egészen addig főzzük, amíg nem lesz fogkemény a tésztánk.
 
Közben elkezdhetjük készíteni a besamel mártást, amihez megolvasszuk a vajat, amikor a vaj már megolvadt és elkezdett kicsit forrni, akkor bele tesszük a lisztet, jól elkeverjük és apránként mehet is bele a tej és a habtejszín is, végül pedig sóval és borssal ízesítjük. Miután a mártásunk szép krémes lett és kicsit besűrűsödött, akkor bele tesszük a reszelt cheddar és gruyere sajtokat. Jól elkeverjük benne a sajtokat és utána levesszük a tűzhelyről és mehet is bele a makaróni tészta.
 
Egy kivajazott és zsemlemorzsával kiszórt tepsibe tesszük ezt a sajtos tésztát, amit megszórunk az összes parmezán sajttal, amit megreszeltünk és mind ezek után mehet is az előmelegített sütőbe, ahol 180 fokon 30 perc alatt el is készül.
wp-1593525848186.jpg
Ha szeretitek a sajtot és a tésztát akkor mindenképpen próbáljátok ki ezt az isteni receptet, ami nem csak finom, de nagyon laktató is és persze ne felejtsétek leírni kommentbe, hogy hogyan sikerült nektek ez a szuper étel.
 
Próbáljátok ki a blog további receptjeit is és Jó étvágyat kívánok nektek. 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: