10 magyar feltalálók és találmányaik

Sziasztok. 🙂

Ma van a Magyar feltalálók napja és gondoltam, hogy a mai egy ideális alkalom arra, hogy megemlékezzünk a múltunk 10 híres és jelentős feltalálójáról, akik hatással voltak/vannak az egész világra a felfedezéseikkel és találmányaikkal. 

Szerintem nagyszerű, hogy ennyi híres és jelentős feltalálóra lehetünk büszkék és legyünk is büszkék rájuk. 🙂

Jedlik Ányos (1800-1895)

Jedlik Ányos volt az, aki először lejegyezte a dinamó elvét és itt kiemelném, hogy a dinamó elvét és nem magát a dinamót, mivel magát a dinamót már valaki más készítette el. A dinamó elve mellett még sok minden mással is foglalkozott, például ő volt az, aki először készített mesterségesen szénsavas vizet. Később az ő tervei alapján épült fel az első szikvízüzem, ami sajnos hamar csődbe ment, mivel akkoriban még nem volt akkora a kereslet a szódavíz után. Végezetül pedig még meg kell említenem, hogy volt az, aki megalkotta az első villanymotort is. c4efb7a8bfa3296cd29389dca72b845c.jpg

Irinyi János (1817-1895)

A gyufát már az 1800-as évek elejétől használják, de viszont ezek még nem voltak, olyan biztonságosak és ezért könnyen meg lehetett égetni vele magunkat és még hangosak is voltak. Viszont Irinyi Jánosnak köszönhetően ez megváltozott, ugyanis ő volt az, aki 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát. 4dc317bc3236f43457b2e0565fc04917.jpg

Puskás Tivadar (1844-1893)

Puskás Tivadar volt az, aki feltalálta a telefonközpontokat, amiknek köszönhetően több ember is akár egy időben használhatta a telefont. A híres Thomas Alva Edison-t is sikerült meggyőzni, aki sokat tudott segíteni a magyar feltalálónak abban a korban.  Egy másik fontos találmánya a telefonhírmondó volt, ami a mai rádió elődjének tekinthető. aad0c482dfd3b48805cc2bf0e130fe69.jpg

Szent-Györgyi Albert (1893-1986)

Az 1930-as évek elején fedezte fel a C-vitamint. Egy érdekes történet szerint először egy paprikába fedezte fel, amit a kedves felesége csomagolt neki, de Szent-Györgyi Albert nem szerette a paprikát, így azon végezte el a tesztet és végül sikeresen izolálta a C-vitamint. 1937-ben a felfedezéséért Nobel-díjat kapott. e9c05395aabe5034c9cfa9ba11869e00.jpg

Bíró László József (1899-1985)

Bíró László Józsefnek összesen 20 találmánya volt az élete során, amik közül szerintem a golyóstoll a legjelentősebb és a leghíresebb is.

A golyóstoll arra problémára nyújtott megoldást, amit a töltőtoll okozott, vagyis az, hogy a töltőtollba lévő tinta lassan száradt és gyakran el is mosódott az írás. De Bíró László rájött, hogy a nyomtatáshoz használt tinta sokkalta gyorsabban és szebben megszáradt és ezért feltalálta a golyóstollat, ami mind a mai napig az egyik legnépszerűbb író eszköz. Külföldön több országban a golyóstollat bírótollnak nevezték/nevezik.

A golyóstoll elkészítését még a 30-as években, itthon Magyarországon kezdte el, de csak 1943. június 10-én kapott szabadalmaztatási jogot Argentínában. 86 évesen Buenos Aires-i otthonában hunyt el.

További találmányai: Vizes töltőtoll, Klinikai termográf, Elektromágneses továbbító berendezés, Golyós dezodor, Együtemű belső égésű motor89b007729811ae63e6ae65612deb6467.jpg

Gábor Dénes (1900-1979)

Gábor Dénes az egyik Nobel-díjas feltalálónk. Budapesten született és itt is tanult, de később Berlinben folytatta a tanulmányait, ahol diplomát is szerzett és az itteni egyemen részt vett Albert Einstein szemináriumain is. 1947-ben már Angliában élt amikor feltalálta a hologramot, amiért később 1971-ben Nobel-díjat kapott.  0b95c79b092e8901d429055402fcc4ef.jpg

Neumann János (1903-1957)

Neumann János több tudományos programban is részt vett. Az egyik legismertebb a Manhattan terv volt. De tanácsadóként dolgozott az EDVAC, vagyis az első memóriával rendelkező számítógép megalkotásánál. Ő alkotta meg a Neumann elvet, ami alapján készítik mind a mai napig a számítógépeket. 56b80033cfa9b95838b6c1b959820493.jpg

Goldmark Péter Károly (1906-1977)

Amikor bekapcsoljuk a tévénket és színes kép megy benne, az is egy magyar feltalálónak köszönhető, aki nem más, mint Goldmark P. Károly.

1906. december 2án született Budapesten. A fizika tudásával már a középiskolás évei alatt lenyűgözte a tanárait. A bécsi műszaki egyetemen folytatta tanulmányait, később Berlinben tanult tovább és dolgozott Gábor Dénes mellett, akiről a későbbiekben még szó lesz. Berlin után vissza tért Bécsbe.

1933ban New Yorkba utazott és ekkorra már nagyon foglalkoztatta őt a televíziózás. 1940. szeptember 4én mutatta be az első színes televíziót, amit később a háború után tökéletesített. f65538b52ee9ba6a788a9f8493c0dc4b.jpg

Dr. Béres József (1920-2006)

Béres József Záhonyban született 1920. február 7-én. Ő alkotta meg 1972-ben a Béres Cseppet, amely az immunrendszer működésének, a szervezet ellenálló képességének támogatására javasolt. 1972 és 1986 között nagyon sokat kellett küzdenie, azért hogy szabadalmaztatni tudja a találmányát, gyakran fenyegették börtönnel is akár. A Béres Cseppet 2000-ben nyilvánították hivatalosan is gyógyszerré.dea2c6bcb9704fb5360749f1b229b4c4.jpg

Rubik Ernő (1944- )

Rubik Ernő Kossuth-díjas szobrász és feltaláló logikai játéka a Rubik-kocka, amely ma már talán a világ egyik legismertebb magyar találmánya és manapság igen népszerű sportnak is számít. Találmányát a saját kezével készítette el, gépek segítsége nélkül. A kocka azért készült, hogy ezzel szemléltesse a térbeli mozgást a diákjai számára. e491897146748b52441ed5d76e0dba28.jpg

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet, ha tetszett oszd meg a  barátaiddal és írd le a te saját véleményedet a témáról. Ha még nem tetted meg akkor köves be minket, hogy ne  maradj le a legfrissebb tartalomról. 🙂

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: